WHITNEY
- Doktor úr! -
kiabáltam az orvos után. Épp beszélgetett egy kollégával. Csak akkor vett
észre, mikor egész közel értem.
- Doktor úr! -
szólítottam meg újra, mire végre felém fordult.
- Whitney, feküdj
vissza! Pihenned kell - mondta.
- Nem, ez fontos! Újra
meg kell, hogy vizsgáljanak!
- Whitney - sóhajtott
az orvos - Teljesen egészséges vagy. Tudom, hogy ez hihetetlen, én sem láttam,
még ilyet a harminc évem alatt, de hidd el. Semmi szükség újabb vizsgálatra.
Reményvesztetten
csóváltam a fejem.
- Valami történt velem
- mondtam - A meteorkő. Amiatt van.
A doktor úr amolyan „fiam,
ezt most te sem gondoltad komolyan” tekintettel nézett rám.
- A meteorkövek
ártalmatlanok .
- Hát akkor mivel
magyarázza ezt? - mutattam magamra - Mi mással? - fakadtam ki.
Újra felsóhajtott.
- Kolléga, vigyék a
fiút a röntgenszobába, aztán dugják vissza az ágyába! Ki kell, hogy pihenje
magát.
- Köszönöm! - csaptam
össze a tenyerem.
- Jöjjön velem,
fiatalember - intett a doktornő, én pedig követtem.
Beléptünk egy
fehér ajtón Odavezetett a röntgengéphez, rám adta a sugárvédőt, majd
bekapcsolta. Kis idő elteltével így szólt:
- A doktor úr jól
mondta, makkegészséges vagy .
- Doktornő! A meteorkő
hatott rám! Szörnyeteggé fogok válni
Felállt a gép mögül, és
odalépett hozzám.
- Whitney! Egy emberből
nem válik egy csapásra szörnyeteg. Maga dönthet, a jó utat követi-e, vagy a
rosszat.
Felsóhajtottam.
- Lehet, hogy a meteor
miatt gyógyultál meg így, de ezt a röntgen nem mondhatja meg. Megnézhetem a
vérképed, ha attól megnyugszol. De kérlek, ne félj! - a doktornő megsimította a
vállam, majd kikísért a teremből.
- Elmegyek a
vérmintádért, te addig feküdj vissza, és pihenj! - azzal elindult a folyosó
végére. Én pedig visszamentem a szobámba. Raya ott várt rám. Kisírt, vörös
szemekkel, a kardja nélkül.
Egy pillanatra
megfordult velem a világ.
CLARK
- Chloe, nem lenne
sokkal tisztességesebb, ha bemennénk meglátogatni? - kérdeztem, miközben
besétáltunk a búzamezőre
- Amint itt végeztünk,
odamegyünk - felelte - De muszáj körülnéznünk a környéken. Nézd, pontosan itt
feküdt - mutatott egy kis részre, ahol a búza le volt lapulva kissé.
- Igen, látom -
bólintottam - Nagyon érdekes.
- Clark, ne legyél már
ilyen földhöz ragadt! Inkább segíts keresni valamit - tisztára be volt sózva.
- Ott a dögcédula -
mutattam a zsebére, amelyikből kilógott a biléta lánca.
- Nagyon vicces -
forgatta a szemét.
- Én ezt most tök
komolyan mondtam! - röhögtem - Miért nem elég az nekünk?
- Clark, egy
riporternek semmi sem elég - lépett még néhányat, aztán hirtelen megtorpant.
- Mi az? - kérdeztem.
Chloe letérdelt, és
felvett valamit a földről.
- Találtam egy golyót -
mondta.
Odaléptem mellé, és én
is letérdeltem. Egy sárgaréz színű puskagolyót tartott a kezében. Apró
foltokban és keskeny csíkokban száradt rá a vér.
- Ezzel lőhették meg
Whitney-t? - ráncoltam a szemöldököm.
Chloe hitetlenül
csóválta a fejét.
- Lőtt seb volt a
mellkasán, de az orvosok nem találtak benne golyót - mondta.
Óvatosan elvettem tőle,
hogy jobban megnézhessem.
- Ez így teljesen
valószínűtlen - mondtam - Az egyetlen magyarázat az lehetne, hogy valaki
kiszedte belőle - visszatettem a lövedéket Chloe tenyerébe, mire ő rászorította
az öklét.
- Raya - mondta.
- A lány, aki
lestoppolt? - kérdeztem.
Chloe hatalmasat
sóhajtott, és kicsit leszegte a fejét. Mintha nem a teljes igazságot mesélte
volna délelőtt.
- Clark, ígérd meg,
hogy nem fogsz hülyének nézni! - nézett rám könyörgően.
Mosolyogva csóváltam a
fejem.
- Chloe, ez Smallville.
Kissé ő is
elmosolyodott, de hamar leolvadt az arcáról.
- Clark, én elütöttem
azt a lányt - mondta.
Elkerekedett szemekkel
néztem rá.
- De akkor hogyan
találtál Whitney-re?
- A többi pont úgy
történt, ahogy mondtam - felelte - A lánynak semmi baja nem történt. A kocsim
lökhárítója viszont összetört. Aztán csak feltápászkodott a földről, mint egy
női Achilleus. És azt állította, látja Whitney-t a búza között, pedig be sem
ment megkeresni. Meg hogy egy másik bolygóról jött. Először azt hittem,
zakkant, vagy belső sérülése lett, de egyre jobbam kezdtem hinni neki, amikor
megtalálta Whitney-t.
Nagyon nagyon
szerettem volna hinni Chloénak, bár kissé nehezemre esett. Ezek a képességek...
Sebezhetetlenség, röntgenlátás... Másik bolygó... Akárcsak én. Mások is
túlélték volna a Krypton pusztulását? De akkor eddig miért nem találkoztam
velük?
- Mondd, te elhiszed
ezt? - kérdezte Chloe.
Egy pillanatig
azt szerettem volna válaszolni, igen. De végiggondoltam, mi történhetne vele,
ha kitudódna a kiléte. Engem is attól óvnak anyáék, hogy kísérleti patkánynak
vigyenek. Vele sem hagyhatom, hogy ez történjen.
- Nem tudom, Chloe.
Talán tényleg kattant kicsit.
- Nem tűnt annak!
- Emlékszel Cyrus*-re?
- Jó, igaz - ismerte
el. Legalább ezzel nem lesz gondom egy ideig - Na, nyomás a kórházba! - kifelé
vette az irányt a búzatáblából. - Erre magyarázat kell - még egyszer jól
megnézte magának a golyót, aztán a zsebébe süllyesztette a dögcédula mellé.
*Cyrus egy srác volt,
aki gyógyítóerővel bírt (valószínűleg a meteortól kapta), és űrlénynek képzelte
magát
RAYA
Whitney fürkészően
nézett rám.
- Jól vagy? - kérdezte.
A szívem vadul dobogott - legszívesebben mindent rázúdítottam volna. De nem
akartam elijeszteni.
- Persze, csak nem
bírom a kórházakat - töröltem meg a szemem.
- Meg tudom érteni -
mosolygott - Ne aggódj, hamarosan eltűnünk innen - leült mellém a ágyra.
Megborzongtam a közelségétől.
- Sikerült beszélned az
orvossal? - kérdeztem
- Igen - felsóhajtott -
De a röntgen semmit sem talált. Most vizsgálják a vérképemet.
Elgondolkoztam egy
pillanatra.
- Miért tartasz ennyire
a krip.. Szóval a meteorittól? - kérdeztem.
Ám ekkor belépett egy
doktornő.
- Whitney, meghoztam a
leletet - mondta.
- És, mit találtak? -
kérdezte erre Whitney. A nő kis hatásszünet után így felelt:
- Valóban hatással volt
rád a meteorit. - Whitney ennek hallatán lehorgasztotta a fejét, és nagyot
sóhajtott - De semmiféle rosszindulatú jelenséget nem tapasztaltunk. Épp
ellenkezőleg. A sejtjeid folyamatosan, jóval átlag feletti sebességgel
regenerálódnak.
- Ezért gyógyultak be a
sebeim - nézett újra föl.
- Igen.
- Értem, köszönöm -
bólintott Whitney, de egy kis ijedtség csengett a hangjában.
- Ne aggódj! -szólt a
doktornő - De ha bizonytalan vagy még, csak hívd dr. Helen Bryce-t! -
kacsintott, azzal elment.
- Szóval a kriptonit
meggyógyít titeket? Akkor miért félsz tőle? - kérdeztem. Csak egy pillanattal
később tudatosult bennem, hogy ezzel a kérdéssel akár el is árulhatom
magam.
- Smallville tele van
szuperbűnözőkkel. Mi van, ha én is egy leszek közülük? - kérdezte.
- Tehát képességeket ad
- állapítottam meg magamban.
- Legalábbis Chloe
elmélete szerint - mondta - De egyre inkább kezdek hinni neki.
Úgy tűnik, a kriptonit
legalább akkora veszélyt jelent az emberekre azzal, hogy érdemteleneket ruház
fel különleges erővel, mint ránk jelentett csak a puszta létezésével. De
Whitney-t olyannak láttam, aki érezné a felelősséget akármekkora erő felett.
- Mit is mondtál, hogy
hívják? Kriptonit?
Illetődötten
bólintottam.
- Látom, érdekel a
kémia - mosolygott.
Én is elmosolyodtam. És
megkönnyebbültem, mert nem fogott gyanút.
- Igen, sokat
tanulmányoztam - feleltem zavartan.
- És mit gondolsz,
valóban szörnyeteggé változtat? - mélyen a szemembe nézett. ösztönösen mosolyra
görbült a szám.
- Téged biztosan nem.
Csak néztünk egymás
szemébe. A tekintete elnyelt, akár egy csillagköd. Tudtam, hogy sosem lennék
képes megölni őt.
...
Sziasztok!
Örülök, hogy eddig
elolvastátok a sztorit. Remélem, tetszett. :) Amit most szeretnék mondani, hogy
valószínűleg egyre ritkábban fognak érkezni az új részek, mert akármennyire is
nem akarom, lassan engem is magába szippant az új tanév... De megpróbálok
igyekezni, amennyire lehet. Addig is, ha tetszik a blog, iratkozzatok fel! ;)
Köszi a türelmet! Szép
napot nektek! :*
U.i.: Elnézést a katasztrofális szövegformázásért! >_<
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése